A Végtelen árnyékában

A napok száguldanak és vészesen közeledik a pillanat... Dean nem tudom, hogy hol járhat... A Roxfortban az élet nem nagyon változott. Harri visszatért az iskolába és újra boldogítja diák társait és tanárait. Aztán történt még egy s más. Veronica pedig szerdán nálam járt és egy kellemes beszélgetést folytattunk le. Harrit nem akarom megbántani, de, ha megtudja, hogy Verával alakul valami... remélem túléli. Majd kiderül mi lesz ebből. Hamarosan elakarom kezdeni többek közt Harri képzését is.

Az álmok szertefoszlanak

S mi csak állunk

Minden fának

Párt találunk.

A diák álmok se mások

Két óra közt rohangálók.

A tanárok szeme már kerek

A pulzus számuk is remeg.

Vége van ennek is, mint mindnek

Még pár hét és vége az évnek.

Sosem találunk még egy ilyet

De mindenki vidáman élhet.

Steven

A Vég

Vissza mentünk a kastélyba. Üzentem Rosenak, hogy hozza fel Deant az igazgatói szobába és hozzon életmentő bájitalokat is... nem tudták, hogy miért jönnek, Alex sem tudta, hogy mi fog történni. Senki se tudta, csak én... sajnos, ez nagy hiba volt. Alex nem úgy tett, ahogy azt gondoltam, de a sejtésem bevált. Engem támadott meg Dean helyett, de szerencsére felvérteztem magam védelmi bűbájjal. Így nem tudott leszúrni. Dean értetlenkedve ült a szobába, amikor Alex nekiugrott és, elvágta a torkát. Alexet azonnal lefegyvereztem és megbilincseltem és visszavittem a minisztériumba, ahol az aurorok vártak minket és Alex elindult a börtön felé. Én visszatértem a szobámba, ahol Rose várt, a székembe ülve fáradt, szomorú tekintettel. Dean pedig a kandallón át jött vissza és rám támadt. Sikerült lefegyvereznem és elmeséltem neki az egész dolgot, azt, hogy kitervezett dolog volt, mindent, aztán visszakapta a pálcáját, és a kandallón át távozott. Roseal beszélgettem még egy ideig, aztán...

Steven

Alexander...

A tegnapi nap érdekes fordulatokat vett. Este odamentem beszélgetni Alexxel, mert túl felszabadultnak és tébolyultnak tűnt. Hamar kiderült, hogy miért. Megint gyilkossági kísérletet követett el... Őrült az a gyerek. A minisztériumba vittem, ahol rögtön fogadott két auror és kíséretet is kaptam. Alexet az iskolából azonnali hatállyal kirúgtam, ez egyértelmű... a minisztériumba meghalltgatták, hogy mi történt, megkérdezték Alexet is pár dologról, amikre válaszolt, de gyilkolni akar és a saját kötésen át vérző kezét harapdálta. Megbolondult, biztosan megbolondult... a nyomozó aurorokat félrehívtam és felvázoltam nekik egy ötletet, amivel talán megoldhatjuk ezt az igen bonyolult helyzetet. Kötélnek álltak. Alexet visszaviszem a Roxfortba...

Steven

Másnap

Tökfej

Tegnap sokat játszottunk és nevettünk, és sokáig tartott a mulatozás és a rendbontás. Csalódtam megint mindenkibe... Nem veszik komolyan az Ötök alapítását... akkor minek vállalták be, hogy segítenek, komolyan, el kéne égetnem már magamat. Úgy döntöttem, hogy mára ott hagyom már az egész bagázst. Tegnap este felbosszantottak rendesen, ma meg leshetik, hogy megtalálnak a kastélyba. Elmentem messzire, most is ezen a helyen ülök és írom ezeket a sorokat. Kellemes itt, elég szeles a hely, de bűbájjal megoldható a dolog. Itt legalább egyedül lehetek, itt nem kell számot adnom semmiről és nem kell szétszednem az egymást átkozó idiótákat... Harriben is csalódtam, erősen fontolóra vettem, hogy inkább szervezőként leszek jelen a Mágusfutamon, mint versenyzőként. De ezt még nem tudom, gondolkodnom kell... megkell próbálnom tisztán látni a dolgokat. Nem érdemelnek meg, nem becsülik meg a munkámat és ez nagyon fáj. Egyedül érzem magam, itt legalább egyedül vagyok. Nem érzem, hogy bárki is szeretne, kivéve a varázspálcámat. Ma elmegyek toborozni, de nem iskolás módjára... kicsit durvábbra veszem a figurát... de lehet nem megyek, mihez toborozzak, ha nincs is összetartó magja az egésznek... szomorú vagyok...

Steven

November 1.

A végzet hava

Vége van, elmúlt már

S e nap emlék már.

A gyertyák fénye ragyog

A család gyászban habog.

De kit gyászolnak s miért?

Hisz elhunyt, már nincs miért.

Vagy mégis akad amiért lenne?

Ezt nem tudjuk már, csak, ha itt lenne.

Hogyan tovább a mély fájdalomba?

Miért sírunk, nagy nyomorba?

Mulassunk, éljünk vidáman!

Ő is ezt akarná, tegyük hát bátran.

Mégis, mi gyertyát gyújtunk

S kisírt szemmel arra gondolunk,

Hogy itt lehetne ő is...

De nincs!

Talán az idő majd segít,

Mégis mi tudjuk, hogy semmit.

Soha nem lesz már köztünk,

De hisz itt él bennünk!

A napnak vége, s mi elalszunk

Fejünkben a gondok sugara,

Tudjuk, hogyha iszunk,

Nem lesz soha ma.

Egy év múlva megint emlékezünk,

Legyünk vidámak s boldogok leszünk.

Akik elmentek, nem jönnek vissza már,

Mi viszont élünk, s ez sose kár.

     Minden jog fenntartva! © 

Steven

Taigetos

"Az este hat korán rátalált a kastély lakóira. Az igazgatóiból indult a kis csapat. A zöld lángok fogságába lépve hopponáltak a hegyek közt található, Taigetos nevet viselő városkába. Steven egy közeli kocsmába vezette társait, ahol mindannyian elfogyasztottak egy-egy italt, majd Dean a tőle várt módon hozzálátott az emberek toborzásához, melyben Steven sietett a segítségére. Öt ember ült le az asztalukhoz, kint sűrű, fehér hóréteg borította az utcákat. Az elkövetkezendő percekben Steven kezdett mesélni a szervezetről, és rövid időn belül csak két érdeklődő maradt velük. Dean akadékoskodása és nyavalygás megint kicsapta Stevnél a biztosítékot. Emiatt Dean visszaadta a férfinek a medálját és otthagyta társait. Talán jobb is így..."

Azután visszamentünk a kastélyba és Roseal azon tanakodtunk, hogy ki vehetné át Dean helyét,aki felnőtt... Megállapodtunk abban is, hogy Rose fogja Alexet tanítani én pedig Harrit. Továbbá, mivel van több diák tagunk, nekik külön oktatásokat fogunk szervezni, de az ott tanultakat, kizárólag csak vészhelyzet esetén alkalmazhatják majd.

Miután visszaértünk a kastélyba még benéztem a nagyterembe, aztán visszavonultam és egy finom, vadcseresznyés tea mellett a kinti sötétséget fürkészve merültem gondolataimba, melynek során megértettem a Taigetosban látott emberek aggodalmait, félelmeit. Egy gyerek...

Ma este lesz a Roxfort egyik legkiemelkedőbb rendezvénye a Halloweeni parti. Az éjszaka álmatlan óráiba sokat gondolkodtam azon, hogy milyen jelmezt is vegyek fel, mert jelmezt fogok magamra ölteni. Végül úgy döntöttem, hogy halott vőlegénynek fogok beöltözni, a Roseal való szakításom miatt. Egy képet is beteszek róla a naplóba. Már vagy 12 éve nem öltöztem be erre az ünnepre...

Steven

A medál

Borongós napra ébredtem. Az ablak jégvirágos volt még az éjszakai fagy miatt. Az idő egyre rosszabb.  Tegnap két új tagot sikerült bevonnunk az Ötök munkájába és mindenki kapott egy medaliont. A medál segítségével mindenkit nyomon tudunk követni, a tagok közül, az egész Új Világ területén. Ha valaki megérinti a medált pálcájával, tagjaink közül, akkor mindegyik medál felhevül és a térképünkön felvillan annak a neve, aki jelzett. Az Ötök Templomosai névre Tabu kerül. Aki kimondja ezt a két szót, annak a helyzete felvillan az Ötök Templomának Új Világi térképén, ezt a funkciót nem csak tagok használhatják majd, hanem az Ötök szimpatizánsai is. De mivel a Tabu csak nekem jelez, ezért minden medál egyformává vált a tegnap este folyamán. Nincsenek nyitható medálok, így, amint befut egy Tabu, amellyel valaki segítséget kér, rögtön értesíteni tudom a tagokat a medálon keresztül, szöveges formában. De az alapító tagok szimbólumai megmaradtak. Azt az elképzelésemet, mely szerint a medál egy pajzsbűbájt von a viselők köré, nem tudtam megvalósítani, pedig igen hasznos dolog lenne. Szombaton este hatkor elkezdődik...

A fák lombja susog

Városok népe jajong.

Hegyek hava hull,

A sivatagon túl

S vizek dala kél

Az ég kék egén.

Nem tudni miért s hogyan

Öt ember megint suhan

Védelmezik a Világ emberét

Ugranak, ha vihar szele a lét.

Nem mindenki kedveli majd őket

De lesznek, kik megvédik őket.

Öt ember, öt egyéniség

Öt szimbólum, öt személyiség.

Egy központ, öt tájegység

Öt ember, egy ellenség.

Ez most már az ő életük

Megvédik a mi életünk.

Steven

Az Ötök Templomosai

"Az este sötétje hamar leszállt a birtokra. Váratlanul, egyik percről a másikra bukkantak fel a fényes csillagok, már amelyiket nem takarta el a felhők sűrű sora. Havazást mondtak estére, de elmaradt. Kint hideg északi szél fagyasztotta meg a levegőt. Az igazgatói szobába felgyulladt a villany és Steven belépett, nyomában Alexxel, őt követte Rose, majd utánuk Harri futott be. Dean egyelőre még nem volt sehol. Az ajtó bezárult az érkezők mögött és Steven belekezdett mondókájába.
- A szimbólumok azt a területet jelölik, amelyre vigyáznotok kell és képviselnetek az ott és környékén lakókat. Elsősorban toboroznunk kell. Aztán nagyobb lélegzetű dolgokba vágjuk a fejszénket..."

Úgy döntöttem, hogy ezentúl kisebb novellákat, történeteket fogok leírni a naplómba, kitalált dolgokat, vagy valóságokat, még nem tudom, ami éppen adódik. A tegnap este viszont még további érdekes dolgokat és fejleményeket rejtett. Például szombaton elmegyünk embereket toborozni, én már nagyon várom. Élvezni fogják a diákok is, szerintem, vagyis hát Alex és Harri. A többi diák tag nem jön, de ők is fognak kapni képzést, oktatást. A végzet kezdete...

Steven

2349. október 27.

"Nehéz elhinni,hogy valaki igazat mond,ha tudjuk,hogy mi az ő helyében hazudnánk." 

Legalábbis ez alapvető eleme annak, hogy bizalmatlanok vagyunk. A napok száguldva rohannak el az orrunk előtt és mi észre sem vesszük. Nem kell már sok a tanév feléhez és végéhez sem. A diákok lógnak, és rendetlenkednek. Egyszerűen zseniális. Egy új tanítási és nevelési programot dolgoztam ki, amely úgy tűnik, hogy egyelőre bevált, remélem... Tegnap előtt Deannel eléggé összevesztünk, megint bassza a csőrét a magánéletem, pedig rohadtul semmi köze hozzá, ő meg csak nyavalyog... kicsi Deanre mindenki vigyázzon, mint a hímes tojásra, közben ő is széttapossa mások lelkét... de persze, igaza van, Neki mindig...

Szakítottam ugyanis Roseal, tudom, őt megviseli rohadtul, de nekem elég volt a kötöttség, nem tudok így élni, se Vele se mással, a mi kapcsolatunk már régóta azt érzem, hogy baráti. Már közel s távol  nem párkapcsolat. Talán jobb is lesz ez így, vagy nem tudom... Deannek azonban semmi köze ehhez...

Tegnap Harrivel Novatlantisba jártunk, kapott egy kicsike ízelítőt, igazából egy próbát, szerencsére vette az akadályt. Theodosius Franklin barátomnál voltunk, aki ruhákkal is elfog látni minket. Úgy néz ki, hogy Harrivel fogok indulni ezen a Mágusfutam elnevezésű versenyen. Roset fogom megkérni, hogy ő legyen a szervező a Roxfort nevében, mert lehet én nem is indulhatnék szervezőként, de hát akkor is, Harriről van szó, nem nyerni akarunk, hanem kalandozni. 

Este mikor visszaértünk a kastélyba az irodámba rendeltem Roset, Alexet, Harrit és Deant is rendeltem volna, ha megtalálom. Az Ötök újraszerveződött. Rose kapta a városok szimbólumát, Alex a sivatagét, Harri a hegyet, Deannek szánom a jégmezőket, s mivel azok már javarészt nincsenek az Új Világba, a vizek szimbólumát, jómagam pedig az erdőket fogom képviselni. Ma este fogok beszámolni Nekik a terveimről... elsőnek embereket kell toboroznunk.

Ezt az irományt két igen találó, mégis szellemes bölcselkedéssel zárnám.

"Tulajdonból is megárt a sok. Akinek egy órája van, az tudja mennyi az idő. Akinek több, az sosem lehet biztos benne."

"Hagymát pucolni az egyik legszomorúbb dolog a világon. Még a legkeményebb embert is megsiratja."

"Ha van lelked a szakításhoz,
Ha van erőd a feledéshez:
Szakíts, feledj!...
Úgy sem volt az szerelmi mámor,
Csak egy szeszély, mit szít a távol.
- Isten veled!...

Bolondság volt ez is, mint minden.
Silányság volt ez is, mint minden,
Álom csupán...
S én, aki mindent elvesztettem,
Hogy' rohantam e lehetetlen
Álom után!...

Befejeztük kis regényünket,
Bevégeztem már minden álmom:
- Isten veled!...
Hogy ki vagyok, tudod Te, édes,
S ha van erőd a feledéshez,
Szakíts, feledj!..."



"Kedvelek valakit -
Most nincsen itt.
Nem baj

Síromra ez jön, más semmi:
Szerettelek.
Hogy kit, nem tudja senki -
Nem fáj"

Steven

2349. október 10.

Régen írtam már... nem volt rá időm, annyi minden történt. Amikor megláttam, hogy elfogták Kellert egy világ omlott össze bennem, és még, hogy beismerte bűneit... tegnap elmentem a tárgyalásra Rose és Dean társaságában. Egy ideig bírtam, aztán nyilvánosan kioktattam a minisztériumot... a jelvényemet elvették és kiküldtek a tárgyalásról. Később egy férfi berohant és randalírozott, Rose megsérült, rengetegen megsérültek... és meghaltak. Letartóztattam az elkövetőt és átadtam az auroroknak.
Mire visszaértem a Roxfortba, a tanári mögötti falon egy hatalmas lyuk tátongott. Valaki behatolt, megbénította a diákokat és elvitt egy dobozt a fal kirobbantása után, mely zöldülni kezdett... Teljesen értetlenül álltunk a dolog előtt. Dean az anyagot vizsgálta én pedig a minisztériumba mentem, ahol azt mondták küldenek egy csapatot... Dean a vizsgálatok után megállapította, hogy a zöld valami porrá teszi azt, ami érintkezésbe kerül vele. Újabb gondolkodásra adott okot...
Nyolc óra tájban, rossz érzés fogott el és kimentem a pályához, ahonnan Ninát és Harrisont akartam behozni... későn... csuklyások támadtak meg minket. Próbáltam kiütni őket, de sokan voltak. A nagyterembe vezényeltek minket, ahol megint próbálkoztam, aminek következtében elkábítottak, később pedig egyik kézfejemet is levágták. Később magamhoz térítettek és a hangomat is visszakaptam, kegyetlen fájdalmakat éltem át. Kimentünk a tóhoz, Rose, Dean, én és a támadóink egy része. Ott elmeséltük Cevys holttestének feltűnésének körülményeit, majd ők a tóba merültek és megtalálták, amit kerestek. Válaszokat nem kaptunk, csak 1-1 levelet, mármint Dean és én... csak a távozásuk után olvashattuk el őket, de én még előtte Roseal felkerestem egy gyógyítót, majd a minisztériumot és végül a szobámban szivarozva olvastam el a levelet...jobb lett volna elégetni... az utolsó reményszikra is elveszett...

Steven

2349. szeptember 26.: Tanévnyitó

Dean megint ügyes volt és sikerült megmentenie életemet a teljes kudarctól, szerencsére. Nagyon okos és tehetséges fiú, megfogadtam, hogy ezentúl mindig a tőlem telhető legigazabbat mondom neki és, nem fogok mézes- mázoskodni vele. Nem érdemli meg, hogy félre vezessem. Sokat segített Rosenak és nekem is, nem érdemli meg, hogy igazságtalanul bánjunk vele.
Tegnap a diákok 11:00- kor kigördültek  Novatlantis állomásról, az újra üzembe állított Roxfort Expresszel, melyet felturbóztak a korunkhoz mérten, és néha, több, mint 400 km/h sebességgel száguldott a birtok felé.
A vonat kis késéssel érkezett meg Roxfort állomásra, így a tanévnyitó is késve kezdődött meg, de csupán 15 perces csúszás lépett fel, s ez nem okozott károkat és elmaradásokat az ünnepségben. Megtartottam első tanévnyitó beszédemet, ami lehet kicsit unalmasra sikerült, de lesz ez még jobb is, remélem. Az ünnepség az új elsősök pálcáinak kiosztásával végződött.
19:00- ra összehívtam egy rövid tanári megbeszélést, ami káoszba fulladt Harrison hallgatózása miatt. Nem haragszom a fiúra, kíváncsi és gyerek... mit tehet Ő erről?... Végül kiderült, hogy beszélni szeretne velem, ami meg is történt az értekezlet után. Ezután még Saraht is fogadnom kellett, majd miután Ő is távozott, Roseal sétálni indultunk... a tónál rábukkantunk Sarahra, aki már a vízben volt félig... a hullámok között. Kiszedtük onnan, Harri is kitévedt a tóhoz. Egy ideig beszélgettünk, majd eleredt az eső és sietve bementünk a nagyterembe.
Vagy éjfél volt, mire eltudtam aludni... hiába voltam álmos...

Steven

2349. szeptember 19.

Érdekesek a diákok... nagyon sok egyéniség található köztük és jó néhányuk nevelésre szorul majd, de hát most mit csináljak velük...Mr Warnow kicsit véres véget szenvedett el, miután felidegesített, de figyelmeztettem, hogy álljon le, hát istenem... azt hiszem nem nagyon kedvelik a stílusomat se... bár nem csodálom, elég egyéni.
Este Roseal együtt töltöttünk egy szép estét, sétáltunk egyet Novatlantisba és betértünk egy vendéglőbe is, ahol számomra eddig ismeretlen kiszolgálási móddal találkoztam, de az étel nagyon eredeti és finom volt és a hely sem drága.
Utánna elváltunk, Rose hazament én pedig a Roxfortba, körbenéztem kicsit. A házi manók aranyosak voltak nagyon. Egy kis előadással köszöntöttek, és nagyon odaadóak és lelkiismeretesek, nagyon örülök, hogy visszajöttek a Roxfortba, nem tudom, hogy mihez kezdenék nélkülük. Az éjszakát a birtokon töltöttem, Deannek is hagytam egy üzenetet, miben meghívom vacsorára, hozzám, másnapra, remélem elolvasta.

Ma délelőtt építettem egy tantermet a birtokon, ezzel még terveim lesznek, nem is csekélyek. A manók készítettek nekem reggelit meg ebédet is, aztán délután visszatértem Novatlantisba a leendő diákok közé. Felkértem Mayát, hogy legyen Ő is tanársegéd Dean mellett, mindketten igent mondtak a felkérésre.

Steven

2349. szeptember 10.

És igen... Dean szarban van, de nem gáz, megoldom a dolgot. Elindultam felkeresni egy kedves barátomat, aki biztosan tud segíteni a dologban, vagyis hát szinte biztos. Bár nem egy rövid út megtalálni őt és a várakozási idő sem kevés, de kibírom.
Kénytelen voltam útközben többször megállni... én hülye nem vittem semmi kaját, meg innivalót, szóval útközben innen-onnan kellett összeszednem az ellátmányt, de ezt is megoldottam, szerencsére, persze nem volt egyszerű a dolog. Végül elérkeztem ide, uticélom helyére, ezt nem írom le, még Neked sem, kedves naplóm. Ha illetéktelen kezekbe kerülnél nem lenne jó, ha kikerülnének a bizalmas információk.
Tábor tüzet is eszkábáltam, mondhatom nehéz dolog volt... megpróbáltam tábor tűzön keresztül hopporral elérni Deant, de nem sikerült, se szóban, se írásban elérnem őt. Igyekszem hamar végezni itt és a Roxfortba megyek azután, megnézem hogy áll a birtok, aztán Novatlantisba utazom valószínűleg... de ez még a jövő zenéje.

Steven 

Novatlantis 2349. szeptember 2.

     Elkezdődött... A háború végezete óta közel két hónap telt el. A házak és városok és romok újra régi pompájukban virítanak. Rupiumot nem újították fel. Ez idő alatt sok minden történt velem, tanárokat kellett keresnem a Roxfortba és kikellett küldenem a leveleket is a diákoknak, persze ebben kaptam segítséget. Kerestem és kutattam és találtam is ezen hetek alatt, nagyon érdekes dolgokat, de ezek olyan titkosak, hogy még leírni sem merem őket.
  
    Jelenleg Novatlantisban vagyok, napjaimat a kocsmában töltöm és gondolkodom. A leendő diákok nagyon érdekes személyiségek... Megkértem Rose kezét is, igent mondott, Nicholas azonban meghalt, ő is a háború áldozatává vált. Tegnap érdekes dolog történt. Rose szerint egy öregember jött be a kocsmába és azt állította, hogy egy barátunk bajban van, szerencsére elég jól körülírta, hogy kiről van szó, így hamar rájöttünk kit kell keresnünk, arra már nem olyan gyorsan, hogy hol...

   A kaland folytatódik, a tanterv készen áll és a tanárok is pálcát emelve várják a tanítást. Most mennem kell... megkell keresnünk...

Steven

Utószó

Kedves Hölgyek és Urak, ezennel a Roxfort egy fejezete lezárult. Steven és barátai pihenőre vonulnak, de egy másik történet eseményei nyomonkövethetők lesznek egy másik blogon a www.fabgio.blogspot.com címen. A Roxfort előreláthatólag 2010. szeptemberéig bezárja kapuit és akkor egy újult egy reformált iskolarandszerű fejezettel kezdi meg működését. Kellemes nyarat és kellemes nyaralást kívánok mindenkinek, jó szórakozást! Szeptembertől a tudósítás újra folytatódik!

Andrew

2349. június 11. (szombat)

Miután reggel felkeltünk körbenéztünk a helyen... találtunk egy aktát erről a bázisról. Megtaláltuk benne egy olyan pajzs beüzemelésének útmutatóját, amely megvédi az Új Világot a külsős támadásoktól. Elkezdtük beüzemelni, hatalmas szökőár lepett el mindent... Sikerült végül beüzemelnünk a mágikus szerkezetet. Kimerítő dolog volt, de Rose... azt hiszem együtt lehetünk megint... A Roxfortba repültünk, én végigaludtam az utat. Egy bárkába repültünk be, ahol ismerős arcok fogadtak és elmesélték az elmúlt nap eseményeit, sikerült hát beüzemelnünk a szerkezetet. Amint leültem egy levél jött... Keamy Kellertől két nap múlva találkozni akar velem a lét-szakadéknál. Mennyi ideig kerestem Ő meg sipirc alatt megtalál... Nagyon félek, nagyon kimerült is vagyok...

Steven

2349. június 11. (szombat)

Elindultunk a Rolustrang hegy nyugati vonulatainál keltünk át a hegyláncokon. Keletnek vettük az irányt. Nagyon kimerült vagyok, hat órás repülés után pihenőt tartottunk, majd megint útra keltünk, de egy hóvihar elkapott minket. Le kellett szállnunk, majd egy tűzcsóva a magasba szökött és követni kezdtük. Nagy izgalom lett úrrá rajtam és végül elvezetett minket egy barlanghoz és azon keresztül a toronyhoz, amihez tartottunk. Furcsa nekem ez az egész, valaki szándékosan küldte segítségünkre ezt a tüzet. Valaki azt akarta, hogy odaérjünk. Körbetekintettünk picit, találtunk pár érdekes aktát, de egyelőre semmit többet. Az éjszakát itt töltjük… remélem, Rose velem alszik…

Steven 

Arculatváltás: 2349. június 10. (péntek)

Késő délután van…egy ideig nyugalom volt, aztán… a fejére állt minden, hirtelen robbanás, durranás hallatszódott. Romok mindenhol halottak és sérültek. Nem hiszem, hogy sokáig bírom már… félek, hogy elveszítek mindent, főleg azután, amit Rose mondott. A halál közeleg, csak kérdés, hogy kitudjuk-e cselezni. Páran nem tudták. Most várjuk, hogy mi történik a muglik valahogy varázserőre kaptak, vagy csak Cevys szórakozik velünk. Elvileg Roseal meg, azt hiszem Ryannel elmegyek a Roultsrang hegységbe, meg kell keresnünk egy tornyot, ami Rose szerint a megoldás lehet, bár úgy lenne, bár ott megtalálnánk mindent, amit  meg kell találnunk, kezdem elveszíteni az erőmet, fáradt vagyok, kimerült, érzem az erőm lassan, de biztosan elhagy, ha nem jutok pihenő időhöz. Időközben volt egy kis időm, gondoltam megborotválkozom, de úgy döntöttem nem teszem, most jól érzem így magam, jól áll az arcszörzet. Apropó… Rose visszatért, valami szigetre tűnt el… nagy ölelkezés volt, mikor megláttam, csak úgy kisétált a romok közül, nagyon örültem és valami megmozdult bennem, fellángolt… olyan jó újra látni, olyan jó megint érezni a közelségét az illatát. Remélem, Ő túléli ezt a kalandot és, ha én nem is, de Ő újra elindítja a tanítást és az életet a Roxfortba. Nem akarok még meghalni…

Steven

A muglik világa

Steven helyett Andrew épp a reggeli kávéja mellett lépett be az MSN-re, ahol már várta HarryProf az oly rég és hőn áhított Harry Potter és a Halál ereklyéi című rész megfilmesített verziójának előzetesével, amelyen magyar felirat is található.

Steven

2349. június 10. (péntek)

Visszatértünk a kastélyba a muglik egyelőre nyugton vannak, de semmi se biztos. Reggel körbejártam az őrhelyeket, mindenhová eljutattam a friss híreket. A kastélyba visszaérve kinyitottam a nagyterem ajtaját és az üres volt, közel 1200 ember tűnt el köztük Nicholas és mostanra minden bizonnyal Rose is… a nagyterem falán sikerült előidéznem az idők közti üzenetváltást, amelynek egy nyomkutató, nyomozó, egy Hector nevű férfi is tanúja volt. Jöttek üzenetek a múltból, nem ismerjük azokat az embereket, akik írtak, de ők sem tudják, hogy mi ez a fal és, hogy hová tűntek az emberek, az biztos, hogy nem a kandallón távoztak… az időben utaznak. Kétségbeesetten állok a történtek előtt, nem tudom, hogy mit lehetne, mit kellene tennünk. Mi nem tudtuk elérni, hogy eltűnjünk és megkeressük őket. A helyzet reménytelennek tűnik, a múltbelieket tájékoztatni próbáltam arról, hogy mi van a mi időnkbe és, hogy mit tegyenek, amivel meg tudják akadályozni… nem tudom megkapták-e az üzeneteket és hittek-e nekem. Nem tudom, hogy mit kellene tennünk… 

Steven

2349. június 9. (csütörtök) este

Elkezdődött... a muglik ideértek, a Roultsrang hegy felől kezdték meg a támadást. A városok lassan a földdel válnak eggyé. Emberek halnak meg sorra. Az őrhelyeket felállítottuk a Roultsrang hegynél már elkezdődtek a harcok, már segítséget is kértek, gyógyítókat is. Én is elhagytam az őrhelyemet Jenifer felváltott, Sam segítségére vonultam egy bárkán a Roultsrang hegy csapataihoz. Kelleről nincs semmi hír, a kapitány valami Sparrow, nem ismerem. Nagy a káosz, az emberek félnek, én is. A Roxfortra mugliriasztót helyeztem el, hátha hat rájuk, de nem tudhatom. Most menni kell... lehet nem tudok már többet írni...

Steven

2349. június 9. (csütörtök)

A bárkán leellenőriztek minket… próbáltunk információkhoz jutni, de nem nagyon sikerült. Lepihentünk, ettünk, ittunk, majd lementünk a kapitányhoz kérésekkel halmoztuk el. Aztán Dean is megjelent a kapitány megtámadta… azt hitte Cevys az… mindenki azt hiszi, hogy Ő Cevys én is kezdem azt hinni, de nem lehet ő… de ha mégis?! Megcsókoltam Roset is, nem tudom, hogy mennyire utál érte, de, ha meghalunk…

A kapitányt magához térítettük és végülis úgy döntöttünk, ezt kéne írnom, de én döntöttem így, nem más, szóval úgy döntöttem, hogy a Roxfortba megyünk. Dean azt mondta, hogy összegyűlt ott 5000 ember azért, hogy a muglik ellen harcoljanak. A kapitányt erősítésért küldtem el. Nagyon sokan vannak a Roxfortba. Tartottam egy toborzó beszédet, ami nem tudom, hogy mennyire hatotta meg az embereket… akik azt hiszik, hogy Cevys a jó és sérthetetlen és váó… úgy csinálnak, mintha nyaralni volnának a kastélyba, nem is vesznek szerintem tudomás a háborúról. Négy férfi segít a stratégiai munkálatokban meg persze Rose és régi barátom Norilos is itt van. Remélem Sam és Chris is beszáll a munkába. Szükségem van most mindenkire. Most a vámpírokhoz repülök… megszegték ezek a tudatlanok a feltételeket, amiket ajánlottam nekik…

Steven

A repülő bárka

Csak pár sorra van időm... a muglik világában felszedett minket egy repülő bárka, varázslók vannak rajta, újabb akció következik...

Steven

Valahol a muglik között

 Lassan dél lehet, de nem tudom pontosan, elromlott az órám… egy nő adott szállást éjjelre… hatalmas ez a város vagy Szahara, annak hívják, amúgy egy rohadt nagy sivatag. Nagyon rendesek itt az emberek, de biztos, hogy érdekesnek találnak minket… mért ne tennék, elég idiótán festünk. Az éjjel jót aludtunk és kaptunk enni is. Reggel elindultunk. Rose engedte, hogy megfogjam a kezét. Azt mondtam neki, hogy a látszat miatt, pedig nem. Szeretetből, szerelemből talán, de hát csak nem mondhatom el Neki. Mit szólna, Ő már nem szeret, nem úgy szeret. Vagy nem tudom, nem merem elmondani neki… mi van, ha visszautasít, mi van, ha viszonozza az érzéseimet? Zavarba vagyok nagyon. De most harmóniát érzek az erőbe, úgy érzem, békesség van… Nagyon meleg van… most amúgy nyugodt vagyok, a gondolataim ide-oda cikáznak, ezért nem foglalkozom most egyikkel sem. Az a lényeg, hogy Rose itt van és megvéd.

Délben betértünk ebédre egy nőhöz. Kedves volt, rendes, ellátott minket mindennel. Kérdezgettük, válaszolt. Aztán kértünk tőle vizet és elkábított minket valamivel. Nem tudom mennyi idő telhetett el. Legutóbb június 6-a hétfő volt, de most… nem tudom. Azt se, hogy mi fog történni velünk. Magunkhoz tértünk egy terembe, ott volt egy fiú is Chris. Kijutottunk és megtámadtak minket, nagyon megijedtünk, de én biztosan. Valami izé felrobbant és füst lett, aztán lőttek ránk és el is találtak volna, ha nincs a pajzsunk. Menekültünk. Egy felfelé vezető folyosón mentünk tovább. Nagyon izgalmas volt az egész... összefutottunk valami Fornell nevű muglival, ő vezetett ki minket, védi a varázslókat…

Útra keltünk egy folyó mentén, annak irányába a közelben lévő erdő fáinak takarásában és egy romos kis épülethez értünk, amelyet belülről benőttek a növények. Már nagyon fáradt vagyok, pihenni kellene, mondtam is Rosenak, akivel még mindig kézen fogva megyünk, szerintem még élvezi is, tökre boldog vagyok.

Steven

Ítéletidő: 2349. júnis 4. (szombat)

Ez egyszerűen siralmas… és hideg is. Jött és pusztított, megvolt a heti fürdés az biztos. Eléggé rám hozta a frászt az a sok sós víz… de Rose észnél volt szerencsére. Régen volt részem ilyen kalandba… úszni, egy jeges sós pocsolyába, hát nem javaslom senkinek. Hálás vagyok Rosenak, hogy megmentett, bár jöhetett volna kicsit később, hátha nyelek még egy kis vizet, de rendes tőle. Nehéz, de próbálom titkolni előle, hogy még szeretem, ezért kellenek ezek a bunkó beszólások. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküle… de akkor is, szeret vagy három férfit és képtelen dönteni. Nem tudom, egyszer már szakítottunk, főleg Nicholast sajnálom, ő nem tehet semmiről. A hülye szülei állandóan vitatkoztak és elhidegültek egymástól, pedig boldogok voltunk ám… nem tudom, hogy ő szeret- e még, lehet, ha kimutatnánk az érzéseinket és nem álarc mögé bújva viselkednék egymással, akkor könnyebb lenne. De így… így nem az. Rose és Steven… ki tudja legalább együtt halunk meg. Vigasztaló, nem igaz? Szörnyű így élni… mindenki láthatatlan fal mögé bújva rejti el érzéseit a másik elől és a szeretet kihal belőlünk. Szeretnünk kéne egymást, hisz olyan kevesen maradtunk már. Védenünk egymás és saját becsületünket is. Szomorú és elkeseredett vagyok emiatt, nem tudom már, hogy kiben bízhatok és kibe nem. Senki nem mond semmit, elveszettnek érzem magam. Ki kell tartanom… még ki… meg kell tudnunk pár dolgot, ha meg nem ölnek előtte. Most búcsúzom, fázik a kezem és a vihar sem csendesedett még…  

Steven

Önismereti kórkép

Repülünk...én pedig gondolataimba merülve merengek a múlt eseményein. Nem minden arany, ami fénylik, szokták mondani. És milyen igaz…az óceán látványától is rosszul vagyok, a hányinger kerülget…régebben sok barátom, ismerősöm és nagy tekintélyem volt…régebben…most viszont itt repülök gyermekem anyjával a kékes-szürke víz felett és azon merengek, hol is ronthatja el egy varázsló az életét…de nem sok okos jut eszembe így leírok pár fontosabb mozzanatot saját életemből, hátha valaki rájön a válaszra…megjegyzem én már tudom…és mi az, hogy valaki rájön…ez egy napló…azt hiszem kezdek begolyózni…azért leírom…2323-ban születtem Indiciumban, szép hely volt akkoriban, zajlott az élet. Édesapám tanítgatni kezdett…varázslásra, seprűlovaglásra…gyorsan elrepül a 11 év, amit békében töltöttem szüleim szeretőn ölelő karjai között. Majd eljött az idő…hívott a Roxfort, menni kellett. Nehezen szakadtam el a családtól, egy nagy és idegen kastélyba kerültem, amely elsőre megrémített. Az évek itt is gyorsan peregtek…egyszer felgyújtottam a könyvtári részleget, nem teszem az ablakba, amit kaptam érte…kedveltem a diáktársaimat és tanáraimat is, megszerettették velem azt a birtokot. Miután kiválóan befejeztem tanulmányaimat, tanáraim se tudják, hogy…vándorolni kezdtem, bejártam az egész világunkat, megfordultam sok helyen és megmutatkozott az átlagnál nagyobb varázserőm. Végül Rupiumba telepedtem le, csendes kis falu volt, amíg a muglik le nem rombolták, bár erről majd máskor írok bővebben…szóval, letelepedtem és a Roxfortba mentem tanítani varázsvédelmet és harcot. Nem sokáig élvezhettem a tanárkodás örömeit…a muglik jöttek a káosz és a zűrzavar elhatalmasodott a világunkon. Így az erőimet részben magán nyomozásaimra, részben a Mágiaügyi Minisztérium kezeire bíztam. Hosszú idő és rengetek bizonyítás után kineveztek aurornak és nem régiben a Roxfort igazgatójának is, amely még hét pecsétes titok alatt zároltatik.

Óceán: 2349. június 3. (péntek)

Nem sokat aludtam éjjel, de pihentető volt az a kevés is. Ezekkel a kövekkel a szebbik felem alatt valahogy nem nagyon megy az alvás. Sűrű köd volt amikor felkeltünk, vagy pára...nem tudtuk megállapítani. Gyorsan összepakoltunk tábort bontottunk és útnak indultunk. Már nyolc órája repülünk megállás nélkül, alattunk csak az óceán hullámai csapdosnak és egyre nagyobb a hőség, de még elviselhető. Rose most pihen a seprűket irányba állítottuk és hordágyakat szerelt rá Rose, hogy tudjunk aludni és így az utazás maga is kényelmesebb. Kezdek én is fáradni, kimerít ez a repülés és az, hogy sehol egy maroknyi szárazföld. A látóviszonyok kriminálisak, mindenhol csak sűrű áthatolhatatlan köd van. Kezd siralmassá válni a helyzet, remélem azért túléljük. Most megyek én is pihenek kicsit, kimerült vagyok...

Steven

Az indulás napja: 2349. június 2. (csütörtök)

2349. június 2-a van és én itt állok a döntések és változások sora előtt. Sosem írtam még naplót. Ideje hát elkezdenem. Pár perccel ezelőtt két levelet is elküldtünk Rose madarával, Zénóval. Rose White a barátnőm, társam volt, van egy közös gyermekünk is Nicholas Tom Woodrow. Az egyik levelet Ő kapta, Nick, ez áll benne:

" Szevasz fiam! Hogy vagy, jól, ugye? Kérlek maradj a csajokkal, Ann, Jen, Alicia, majd vigyáz rád. Mi édesanyáddal most egy kalandra indulunk, amelyből ki tudja, hogy van-e visszaút. Nagyon Szeretünk Téged Nicholas Tom Woodrow! És ne feledd, a bátorság nem a félelem hiánya, hanem annak leküzdése. Légy bátor erős és tiszta ember mindig! Sajnálom, hogy így alakult...Reméljük... még látunk Téged. Vigyázz a csajokkal, ők nagyon más faj, mint a férfi...Légy jó gyerek és vigyázz magadra! Szerető Szüleid: Rose és Steven! "

Nick most 11 éves... lassan neki is elkell kezdenie a Roxfortot...remélem hamar végzünk a küldetésünkkel...kellemetlen lenne meghalni idő előtt.

Ezt még megelőzte egy levelem, amit a Mágiaügyi minisztériumnak küdltem, ezt is leírom ide, hátha jól jön még egyszer.

" Üdv! Nem tudom, hogy ki az, akinek a kezébe ez a levél került, de remélem a varázslók oldalán áll a jók mellett. Steven Woodrow vagyok. Rose Whiteal együtt útnak indultunk a muglik világának. Érdekes igaz? Én is annak tartom. Megpróbáljuk megfékezni a muglik támadásait és végleg leállítani őket. Kérem értesítse erről a minisztérium embereit, nagyon fontos! A Roxfort iskoláak pedig erős védelemre van szüksége. Kérem, ha ezt a levelet elolvassa jutassa el az illetékesek kezébe, bár lehet mi már akkor nem élünk. Köszön mindent: Steven Woodrow a Roxfort igazgatója és auror. "

Félek, nem tudom, hogy mi fog történni velünk ott, ahová megyünk. Itt állunk, helyesebben ülün. A Serpens fennsík délkeleti részével egy vonalba az Új világ déli pereménél és épp készülünk a muglik világába repülni. Élelmünk még van, egy ideig elég. A Roxfortban akarok lenni és teljesíteni igazgatói teendőimet. Nem akarom, hogy mindennek vége legyen. Most mennem kell, alszunk és indulunk...

Steven