Lassan dél lehet, de nem tudom pontosan, elromlott az órám… egy nő adott szállást éjjelre… hatalmas ez a város vagy Szahara, annak hívják, amúgy egy rohadt nagy sivatag. Nagyon rendesek itt az emberek, de biztos, hogy érdekesnek találnak minket… mért ne tennék, elég idiótán festünk. Az éjjel jót aludtunk és kaptunk enni is. Reggel elindultunk. Rose engedte, hogy megfogjam a kezét. Azt mondtam neki, hogy a látszat miatt, pedig nem. Szeretetből, szerelemből talán, de hát csak nem mondhatom el Neki. Mit szólna, Ő már nem szeret, nem úgy szeret. Vagy nem tudom, nem merem elmondani neki… mi van, ha visszautasít, mi van, ha viszonozza az érzéseimet? Zavarba vagyok nagyon. De most harmóniát érzek az erőbe, úgy érzem, békesség van… Nagyon meleg van… most amúgy nyugodt vagyok, a gondolataim ide-oda cikáznak, ezért nem foglalkozom most egyikkel sem. Az a lényeg, hogy Rose itt van és megvéd.
Délben betértünk ebédre egy nőhöz. Kedves volt, rendes, ellátott minket mindennel. Kérdezgettük, válaszolt. Aztán kértünk tőle vizet és elkábított minket valamivel. Nem tudom mennyi idő telhetett el. Legutóbb június 6-a hétfő volt, de most… nem tudom. Azt se, hogy mi fog történni velünk. Magunkhoz tértünk egy terembe, ott volt egy fiú is Chris. Kijutottunk és megtámadtak minket, nagyon megijedtünk, de én biztosan. Valami izé felrobbant és füst lett, aztán lőttek ránk és el is találtak volna, ha nincs a pajzsunk. Menekültünk. Egy felfelé vezető folyosón mentünk tovább. Nagyon izgalmas volt az egész... összefutottunk valami Fornell nevű muglival, ő vezetett ki minket, védi a varázslókat…
Útra keltünk egy folyó mentén, annak irányába a közelben lévő erdő fáinak takarásában és egy romos kis épülethez értünk, amelyet belülről benőttek a növények. Már nagyon fáradt vagyok, pihenni kellene, mondtam is Rosenak, akivel még mindig kézen fogva megyünk, szerintem még élvezi is, tökre boldog vagyok.
Steven
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése