Utószó

Kedves Hölgyek és Urak, ezennel a Roxfort egy fejezete lezárult. Steven és barátai pihenőre vonulnak, de egy másik történet eseményei nyomonkövethetők lesznek egy másik blogon a www.fabgio.blogspot.com címen. A Roxfort előreláthatólag 2010. szeptemberéig bezárja kapuit és akkor egy újult egy reformált iskolarandszerű fejezettel kezdi meg működését. Kellemes nyarat és kellemes nyaralást kívánok mindenkinek, jó szórakozást! Szeptembertől a tudósítás újra folytatódik!

Andrew

2349. június 11. (szombat)

Miután reggel felkeltünk körbenéztünk a helyen... találtunk egy aktát erről a bázisról. Megtaláltuk benne egy olyan pajzs beüzemelésének útmutatóját, amely megvédi az Új Világot a külsős támadásoktól. Elkezdtük beüzemelni, hatalmas szökőár lepett el mindent... Sikerült végül beüzemelnünk a mágikus szerkezetet. Kimerítő dolog volt, de Rose... azt hiszem együtt lehetünk megint... A Roxfortba repültünk, én végigaludtam az utat. Egy bárkába repültünk be, ahol ismerős arcok fogadtak és elmesélték az elmúlt nap eseményeit, sikerült hát beüzemelnünk a szerkezetet. Amint leültem egy levél jött... Keamy Kellertől két nap múlva találkozni akar velem a lét-szakadéknál. Mennyi ideig kerestem Ő meg sipirc alatt megtalál... Nagyon félek, nagyon kimerült is vagyok...

Steven

2349. június 11. (szombat)

Elindultunk a Rolustrang hegy nyugati vonulatainál keltünk át a hegyláncokon. Keletnek vettük az irányt. Nagyon kimerült vagyok, hat órás repülés után pihenőt tartottunk, majd megint útra keltünk, de egy hóvihar elkapott minket. Le kellett szállnunk, majd egy tűzcsóva a magasba szökött és követni kezdtük. Nagy izgalom lett úrrá rajtam és végül elvezetett minket egy barlanghoz és azon keresztül a toronyhoz, amihez tartottunk. Furcsa nekem ez az egész, valaki szándékosan küldte segítségünkre ezt a tüzet. Valaki azt akarta, hogy odaérjünk. Körbetekintettünk picit, találtunk pár érdekes aktát, de egyelőre semmit többet. Az éjszakát itt töltjük… remélem, Rose velem alszik…

Steven 

Arculatváltás: 2349. június 10. (péntek)

Késő délután van…egy ideig nyugalom volt, aztán… a fejére állt minden, hirtelen robbanás, durranás hallatszódott. Romok mindenhol halottak és sérültek. Nem hiszem, hogy sokáig bírom már… félek, hogy elveszítek mindent, főleg azután, amit Rose mondott. A halál közeleg, csak kérdés, hogy kitudjuk-e cselezni. Páran nem tudták. Most várjuk, hogy mi történik a muglik valahogy varázserőre kaptak, vagy csak Cevys szórakozik velünk. Elvileg Roseal meg, azt hiszem Ryannel elmegyek a Roultsrang hegységbe, meg kell keresnünk egy tornyot, ami Rose szerint a megoldás lehet, bár úgy lenne, bár ott megtalálnánk mindent, amit  meg kell találnunk, kezdem elveszíteni az erőmet, fáradt vagyok, kimerült, érzem az erőm lassan, de biztosan elhagy, ha nem jutok pihenő időhöz. Időközben volt egy kis időm, gondoltam megborotválkozom, de úgy döntöttem nem teszem, most jól érzem így magam, jól áll az arcszörzet. Apropó… Rose visszatért, valami szigetre tűnt el… nagy ölelkezés volt, mikor megláttam, csak úgy kisétált a romok közül, nagyon örültem és valami megmozdult bennem, fellángolt… olyan jó újra látni, olyan jó megint érezni a közelségét az illatát. Remélem, Ő túléli ezt a kalandot és, ha én nem is, de Ő újra elindítja a tanítást és az életet a Roxfortba. Nem akarok még meghalni…

Steven

A muglik világa

Steven helyett Andrew épp a reggeli kávéja mellett lépett be az MSN-re, ahol már várta HarryProf az oly rég és hőn áhított Harry Potter és a Halál ereklyéi című rész megfilmesített verziójának előzetesével, amelyen magyar felirat is található.

Steven

2349. június 10. (péntek)

Visszatértünk a kastélyba a muglik egyelőre nyugton vannak, de semmi se biztos. Reggel körbejártam az őrhelyeket, mindenhová eljutattam a friss híreket. A kastélyba visszaérve kinyitottam a nagyterem ajtaját és az üres volt, közel 1200 ember tűnt el köztük Nicholas és mostanra minden bizonnyal Rose is… a nagyterem falán sikerült előidéznem az idők közti üzenetváltást, amelynek egy nyomkutató, nyomozó, egy Hector nevű férfi is tanúja volt. Jöttek üzenetek a múltból, nem ismerjük azokat az embereket, akik írtak, de ők sem tudják, hogy mi ez a fal és, hogy hová tűntek az emberek, az biztos, hogy nem a kandallón távoztak… az időben utaznak. Kétségbeesetten állok a történtek előtt, nem tudom, hogy mit lehetne, mit kellene tennünk. Mi nem tudtuk elérni, hogy eltűnjünk és megkeressük őket. A helyzet reménytelennek tűnik, a múltbelieket tájékoztatni próbáltam arról, hogy mi van a mi időnkbe és, hogy mit tegyenek, amivel meg tudják akadályozni… nem tudom megkapták-e az üzeneteket és hittek-e nekem. Nem tudom, hogy mit kellene tennünk… 

Steven

2349. június 9. (csütörtök) este

Elkezdődött... a muglik ideértek, a Roultsrang hegy felől kezdték meg a támadást. A városok lassan a földdel válnak eggyé. Emberek halnak meg sorra. Az őrhelyeket felállítottuk a Roultsrang hegynél már elkezdődtek a harcok, már segítséget is kértek, gyógyítókat is. Én is elhagytam az őrhelyemet Jenifer felváltott, Sam segítségére vonultam egy bárkán a Roultsrang hegy csapataihoz. Kelleről nincs semmi hír, a kapitány valami Sparrow, nem ismerem. Nagy a káosz, az emberek félnek, én is. A Roxfortra mugliriasztót helyeztem el, hátha hat rájuk, de nem tudhatom. Most menni kell... lehet nem tudok már többet írni...

Steven

2349. június 9. (csütörtök)

A bárkán leellenőriztek minket… próbáltunk információkhoz jutni, de nem nagyon sikerült. Lepihentünk, ettünk, ittunk, majd lementünk a kapitányhoz kérésekkel halmoztuk el. Aztán Dean is megjelent a kapitány megtámadta… azt hitte Cevys az… mindenki azt hiszi, hogy Ő Cevys én is kezdem azt hinni, de nem lehet ő… de ha mégis?! Megcsókoltam Roset is, nem tudom, hogy mennyire utál érte, de, ha meghalunk…

A kapitányt magához térítettük és végülis úgy döntöttünk, ezt kéne írnom, de én döntöttem így, nem más, szóval úgy döntöttem, hogy a Roxfortba megyünk. Dean azt mondta, hogy összegyűlt ott 5000 ember azért, hogy a muglik ellen harcoljanak. A kapitányt erősítésért küldtem el. Nagyon sokan vannak a Roxfortba. Tartottam egy toborzó beszédet, ami nem tudom, hogy mennyire hatotta meg az embereket… akik azt hiszik, hogy Cevys a jó és sérthetetlen és váó… úgy csinálnak, mintha nyaralni volnának a kastélyba, nem is vesznek szerintem tudomás a háborúról. Négy férfi segít a stratégiai munkálatokban meg persze Rose és régi barátom Norilos is itt van. Remélem Sam és Chris is beszáll a munkába. Szükségem van most mindenkire. Most a vámpírokhoz repülök… megszegték ezek a tudatlanok a feltételeket, amiket ajánlottam nekik…

Steven

A repülő bárka

Csak pár sorra van időm... a muglik világában felszedett minket egy repülő bárka, varázslók vannak rajta, újabb akció következik...

Steven

Valahol a muglik között

 Lassan dél lehet, de nem tudom pontosan, elromlott az órám… egy nő adott szállást éjjelre… hatalmas ez a város vagy Szahara, annak hívják, amúgy egy rohadt nagy sivatag. Nagyon rendesek itt az emberek, de biztos, hogy érdekesnek találnak minket… mért ne tennék, elég idiótán festünk. Az éjjel jót aludtunk és kaptunk enni is. Reggel elindultunk. Rose engedte, hogy megfogjam a kezét. Azt mondtam neki, hogy a látszat miatt, pedig nem. Szeretetből, szerelemből talán, de hát csak nem mondhatom el Neki. Mit szólna, Ő már nem szeret, nem úgy szeret. Vagy nem tudom, nem merem elmondani neki… mi van, ha visszautasít, mi van, ha viszonozza az érzéseimet? Zavarba vagyok nagyon. De most harmóniát érzek az erőbe, úgy érzem, békesség van… Nagyon meleg van… most amúgy nyugodt vagyok, a gondolataim ide-oda cikáznak, ezért nem foglalkozom most egyikkel sem. Az a lényeg, hogy Rose itt van és megvéd.

Délben betértünk ebédre egy nőhöz. Kedves volt, rendes, ellátott minket mindennel. Kérdezgettük, válaszolt. Aztán kértünk tőle vizet és elkábított minket valamivel. Nem tudom mennyi idő telhetett el. Legutóbb június 6-a hétfő volt, de most… nem tudom. Azt se, hogy mi fog történni velünk. Magunkhoz tértünk egy terembe, ott volt egy fiú is Chris. Kijutottunk és megtámadtak minket, nagyon megijedtünk, de én biztosan. Valami izé felrobbant és füst lett, aztán lőttek ránk és el is találtak volna, ha nincs a pajzsunk. Menekültünk. Egy felfelé vezető folyosón mentünk tovább. Nagyon izgalmas volt az egész... összefutottunk valami Fornell nevű muglival, ő vezetett ki minket, védi a varázslókat…

Útra keltünk egy folyó mentén, annak irányába a közelben lévő erdő fáinak takarásában és egy romos kis épülethez értünk, amelyet belülről benőttek a növények. Már nagyon fáradt vagyok, pihenni kellene, mondtam is Rosenak, akivel még mindig kézen fogva megyünk, szerintem még élvezi is, tökre boldog vagyok.

Steven

Ítéletidő: 2349. júnis 4. (szombat)

Ez egyszerűen siralmas… és hideg is. Jött és pusztított, megvolt a heti fürdés az biztos. Eléggé rám hozta a frászt az a sok sós víz… de Rose észnél volt szerencsére. Régen volt részem ilyen kalandba… úszni, egy jeges sós pocsolyába, hát nem javaslom senkinek. Hálás vagyok Rosenak, hogy megmentett, bár jöhetett volna kicsit később, hátha nyelek még egy kis vizet, de rendes tőle. Nehéz, de próbálom titkolni előle, hogy még szeretem, ezért kellenek ezek a bunkó beszólások. Nem tudom, hogy mi lenne velem nélküle… de akkor is, szeret vagy három férfit és képtelen dönteni. Nem tudom, egyszer már szakítottunk, főleg Nicholast sajnálom, ő nem tehet semmiről. A hülye szülei állandóan vitatkoztak és elhidegültek egymástól, pedig boldogok voltunk ám… nem tudom, hogy ő szeret- e még, lehet, ha kimutatnánk az érzéseinket és nem álarc mögé bújva viselkednék egymással, akkor könnyebb lenne. De így… így nem az. Rose és Steven… ki tudja legalább együtt halunk meg. Vigasztaló, nem igaz? Szörnyű így élni… mindenki láthatatlan fal mögé bújva rejti el érzéseit a másik elől és a szeretet kihal belőlünk. Szeretnünk kéne egymást, hisz olyan kevesen maradtunk már. Védenünk egymás és saját becsületünket is. Szomorú és elkeseredett vagyok emiatt, nem tudom már, hogy kiben bízhatok és kibe nem. Senki nem mond semmit, elveszettnek érzem magam. Ki kell tartanom… még ki… meg kell tudnunk pár dolgot, ha meg nem ölnek előtte. Most búcsúzom, fázik a kezem és a vihar sem csendesedett még…  

Steven

Önismereti kórkép

Repülünk...én pedig gondolataimba merülve merengek a múlt eseményein. Nem minden arany, ami fénylik, szokták mondani. És milyen igaz…az óceán látványától is rosszul vagyok, a hányinger kerülget…régebben sok barátom, ismerősöm és nagy tekintélyem volt…régebben…most viszont itt repülök gyermekem anyjával a kékes-szürke víz felett és azon merengek, hol is ronthatja el egy varázsló az életét…de nem sok okos jut eszembe így leírok pár fontosabb mozzanatot saját életemből, hátha valaki rájön a válaszra…megjegyzem én már tudom…és mi az, hogy valaki rájön…ez egy napló…azt hiszem kezdek begolyózni…azért leírom…2323-ban születtem Indiciumban, szép hely volt akkoriban, zajlott az élet. Édesapám tanítgatni kezdett…varázslásra, seprűlovaglásra…gyorsan elrepül a 11 év, amit békében töltöttem szüleim szeretőn ölelő karjai között. Majd eljött az idő…hívott a Roxfort, menni kellett. Nehezen szakadtam el a családtól, egy nagy és idegen kastélyba kerültem, amely elsőre megrémített. Az évek itt is gyorsan peregtek…egyszer felgyújtottam a könyvtári részleget, nem teszem az ablakba, amit kaptam érte…kedveltem a diáktársaimat és tanáraimat is, megszerettették velem azt a birtokot. Miután kiválóan befejeztem tanulmányaimat, tanáraim se tudják, hogy…vándorolni kezdtem, bejártam az egész világunkat, megfordultam sok helyen és megmutatkozott az átlagnál nagyobb varázserőm. Végül Rupiumba telepedtem le, csendes kis falu volt, amíg a muglik le nem rombolták, bár erről majd máskor írok bővebben…szóval, letelepedtem és a Roxfortba mentem tanítani varázsvédelmet és harcot. Nem sokáig élvezhettem a tanárkodás örömeit…a muglik jöttek a káosz és a zűrzavar elhatalmasodott a világunkon. Így az erőimet részben magán nyomozásaimra, részben a Mágiaügyi Minisztérium kezeire bíztam. Hosszú idő és rengetek bizonyítás után kineveztek aurornak és nem régiben a Roxfort igazgatójának is, amely még hét pecsétes titok alatt zároltatik.

Óceán: 2349. június 3. (péntek)

Nem sokat aludtam éjjel, de pihentető volt az a kevés is. Ezekkel a kövekkel a szebbik felem alatt valahogy nem nagyon megy az alvás. Sűrű köd volt amikor felkeltünk, vagy pára...nem tudtuk megállapítani. Gyorsan összepakoltunk tábort bontottunk és útnak indultunk. Már nyolc órája repülünk megállás nélkül, alattunk csak az óceán hullámai csapdosnak és egyre nagyobb a hőség, de még elviselhető. Rose most pihen a seprűket irányba állítottuk és hordágyakat szerelt rá Rose, hogy tudjunk aludni és így az utazás maga is kényelmesebb. Kezdek én is fáradni, kimerít ez a repülés és az, hogy sehol egy maroknyi szárazföld. A látóviszonyok kriminálisak, mindenhol csak sűrű áthatolhatatlan köd van. Kezd siralmassá válni a helyzet, remélem azért túléljük. Most megyek én is pihenek kicsit, kimerült vagyok...

Steven

Az indulás napja: 2349. június 2. (csütörtök)

2349. június 2-a van és én itt állok a döntések és változások sora előtt. Sosem írtam még naplót. Ideje hát elkezdenem. Pár perccel ezelőtt két levelet is elküldtünk Rose madarával, Zénóval. Rose White a barátnőm, társam volt, van egy közös gyermekünk is Nicholas Tom Woodrow. Az egyik levelet Ő kapta, Nick, ez áll benne:

" Szevasz fiam! Hogy vagy, jól, ugye? Kérlek maradj a csajokkal, Ann, Jen, Alicia, majd vigyáz rád. Mi édesanyáddal most egy kalandra indulunk, amelyből ki tudja, hogy van-e visszaút. Nagyon Szeretünk Téged Nicholas Tom Woodrow! És ne feledd, a bátorság nem a félelem hiánya, hanem annak leküzdése. Légy bátor erős és tiszta ember mindig! Sajnálom, hogy így alakult...Reméljük... még látunk Téged. Vigyázz a csajokkal, ők nagyon más faj, mint a férfi...Légy jó gyerek és vigyázz magadra! Szerető Szüleid: Rose és Steven! "

Nick most 11 éves... lassan neki is elkell kezdenie a Roxfortot...remélem hamar végzünk a küldetésünkkel...kellemetlen lenne meghalni idő előtt.

Ezt még megelőzte egy levelem, amit a Mágiaügyi minisztériumnak küdltem, ezt is leírom ide, hátha jól jön még egyszer.

" Üdv! Nem tudom, hogy ki az, akinek a kezébe ez a levél került, de remélem a varázslók oldalán áll a jók mellett. Steven Woodrow vagyok. Rose Whiteal együtt útnak indultunk a muglik világának. Érdekes igaz? Én is annak tartom. Megpróbáljuk megfékezni a muglik támadásait és végleg leállítani őket. Kérem értesítse erről a minisztérium embereit, nagyon fontos! A Roxfort iskoláak pedig erős védelemre van szüksége. Kérem, ha ezt a levelet elolvassa jutassa el az illetékesek kezébe, bár lehet mi már akkor nem élünk. Köszön mindent: Steven Woodrow a Roxfort igazgatója és auror. "

Félek, nem tudom, hogy mi fog történni velünk ott, ahová megyünk. Itt állunk, helyesebben ülün. A Serpens fennsík délkeleti részével egy vonalba az Új világ déli pereménél és épp készülünk a muglik világába repülni. Élelmünk még van, egy ideig elég. A Roxfortban akarok lenni és teljesíteni igazgatói teendőimet. Nem akarom, hogy mindennek vége legyen. Most mennem kell, alszunk és indulunk...

Steven